Kelet és Nyugat találkozása a rák elleni harcban

Évente százezrek vesztik el a rák elleni harcot, nem meglepő, hogy a tudósok lázasan kutatnak a gyógymódok után.

Egy friss tanulmány szerint egy új rákellenes injekciót fedeztek fel a University of Adelaide kutatói, amely a gyógynövényekben lévő vegyületek segítségével győzi le a rákos sejteket. E gyógynövény-alapú módszert a Hagyományos Kínai Orvoslás (Traditional Chinese Medicine – TCM) idáig is használta, melyet az ausztrál kutatók napjainkban fedeztek fel.

A „Kushen” injekciót általában kiegészítő terápiaként alkalmazzák a nyugati orvoslásban ismert kemoterápiával. Nevét a benne található egyik gyógynövényről kapta: „Kushen”, azaz japánakác. A másik gyógynövény-összetevő az ún. „Baituling”. Az injekció használata Kínában már engedélyezett.

Az „Oncotarget” folyóiratban is publikált tanulmány szerint, az egyik első folyamat, mely karakterizálja a molekulák hatásmechanizmusát és egy bizonyos fokig alkotóelemeire bontja azokat.

A legtöbb Hagyományos Kínai Orvoslásban használt gyógynövénynek több ezer éves múltja van. Bizonyított tény, hogy rendkívül hatásosak bizonyos betegségek megelőzésében, kezelésében, de eddig nem volt egyértelmű magyarázat arra, hogy miért és hogyan működnek.

Adelson Professzor Úr szerint ezzel a technikával analizálni lehetne a molekulák mechanizmusát egyéb, a Hagyományos Kínai Orvosi Gyógyászatban használatos gyógynövényeknél is. Terveik közt szerepel, hogy a nyugati orvoslásban is alkalmazni fogják.

Forrás: https://www.sciencedaily.com/releases/2016/09/160908084319.htm