Félünk a Covidtól,
de vannak itt egyéb súlyos problémák is
de vannak itt egyéb súlyos problémák is
Az elhízás mértéke a magyar lakosság körében tovább nőtt. A legfrissebb kutatások szerint a magyarok több mint kétharmada túlsúlyos, azaz 10-ből minimum 6 embert érint a probléma.
További megdöbbentő adat, hogy az elhízás mértéke a férfiak körében jelentős mértékben 28%-ról 36%-ra emelkedett, illetve, hogy mindkét nem esetében azok kerültek súlyosabb állapotba, akik már eleve, az előző időszakot tekintve is a túlsúlyos kategóriába estek. Sajnálatos módon a romló tendencia a fiatalok körében is felütötte a fejét. A férfiak 18-39 év közötti korosztályában a túlsúlyosság aránya megkétszereződött, 13-ról 23%-ra ugrott. Habár a nőket kevésbé a férfiakat nagyobb arányban érinti a negatív folyamat, a tendencia e korcsoportra vetítve mindkét nem esetében megfigyelhető. Összességében a férfiak vezetnek a negatív listán, körükben az elhízás arányában is növekedés látszik, az adat 28 százalékpontról 36-ra emelkedett, míg a női nem esetén jóval kevesebb mértékű, 1,3 %-os emelkedés figyelhető meg. Ugyanakkor túlzott örömre a gyengébbik nemnek sincs oka, mivel a korábbi adatokból kiderül, hogy a karantén ideje alatt átlagosan 3,6 kg-ot híztak.
A XX. század második felétől az elhízásra népbetegségként tekintünk, amely az orvostudomány meghatározása szerint olyan krónikus megbetegedés, amely a test kórosan megnövekedett zsírtartalmával jár, mindez pedig a zsírsejtek strukturális változásában, azok szövetekben megnövekedett arányában, folyamatos gyulladást fenntartva jelentkezik. Az elmúlt évek kutatási eredményi ezt az állapotot számos rettegett betegséggel hozták összefüggésbe, így például a diabétesz, a stroke, különböző daganattípusok, máj és vese megbetegedések, szív és érrendszert érintő, illetve emésztőrendszeri elváltozások kialakulásának esélyét is növelheti.
Tudta, hogy az elhízás 100% feletti mértékben növeli a kórházba kerülés esélyét, és az – intenzíven ápolt betegek körében – közel 50%-kal növeli a halál esélyének valószínűségét Covid fertőzés esetén? (Obesity Review 2020)
(Érdemes szem előtt tartani, hogy az elhízást nem minden esetben – bár nagyobb arányban igen – lehet életmódbeli okokra visszavezetni, mindezért fontos objektíven tekinteni önmagunkra, napi tevékenységünkre. Amennyiben az észleljük, hogy az elegendő napi mozgás, a megfelelő táplálkozás ellenére súlyunk tovább gyarapodik, érdemes szakember segítségét kérni.)
Jó hír, hogy az elhízás a megfelelő életmóddal, vagy bizonyos esetekben a háttérben meghúzódó befolyásoló állapotok feltárásával, és azok kezelésével megelőzhető vagy visszafordítható. Fontos azonban, hogy az életmódot érintő változások fokozatosan, több lépcsőben, reális célkitűzések mentén történjenek. A testsúly-menedzsment egy élethosszig tartó folyamat, amelynek tarthatósága nagyban múlik a testképet is érintő kurdarcélmények minimalizálásán, a testi- és lelki egyensúly megteremtésén, összességében pedig a komfortérzet fokozódásán, azaz, hogy egyre jobban és jobban érezzük magunkat a bőrünkben.
(Statisztikai adatok forrása: PeakShop.hu reprezentatív felmérés)