A Hepatitis (A) – az (A) típusú vírusos májgyulladás

2013-ban 1404 hepatitis megbetegedés fordult elő hazánkban, amely az előző évi adatokhoz képest majdnem háromszorosára ugrott. Ezen magas szám jelentős hányadát – 1074 megbetegedés – a hepatitis A vírus (HAV) okozta, ezzel elérte az 1999-ben realizálódott hepatitis A megbetegedések számát. 2014. március elején 197 igazolt hepatitis A esetet tartottak nyilván, amely tízszerese a 2008-2012 közötti időszakban mért értékeknek.

A hepatitis A járvány okozta megbetegedések folyamatosan növekedésének okán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2012-ben hazánkat hepatitis A vírussal közepesen fertőzött országgá minősítette vissza.
A hepatitis A vírus nem válogat, hiszen iskolákban, óvodákban is kialakulhatnak járványok, majd a gyermekek révén a családtagok is megfertőződhetnek. További kiváló táptalajként szolgálhatnak a vírus terjedésének a tömegközlekedési eszközök, továbbá a tömegrendezvények.
Magyarországon azért is válhatott gyakoribbá a fertőzés előfordulása, mert bár az 50 év felettiek nagy része már korábban átesett e betegségen, ezzel védettséget élvezve, viszont az 50 év alattiak döntő hányada még nem esett át a fertőzésen, így fogékonyak ezen betegségre.

A mediterrán térségben és az arab világban szintén gyakori a hepatitis A megbetegedések előfordulása, így a külföldre utazók is veszélyeztetve vannak.

A hepatitis A vírus által okozott gyulladás az egyik létfontosságú szervünket, a májat érinti. A tél és a tavasz a hepatitis A előfordulásnak a csúcsidőszaka. A korokozó főként szájon keresztül jut be a szervezetbe, leginkább fertőzött széklet közvetítésével.
Klinikai megnyilvánulása fáradtság, étvágytalanság, májnagyobbodás, kóros májfunkciók. Az akut hepatitisz bizonyos esetekben sárgaságot is előidézhet. A súlyos eseteket fulmináns hepatitisnek nevezzük. Korai stádiumban megfigyelhető a betegek túlzott fáradékonysága, gyengesége, étvágytalansága, a bőr sárgás elszíneződése, mélyebb tónusú vizelet, eseti jellegű láz, súlyos inhártya-gyulladás (sclera). A betegség előfordulását tekintve a tünetmentes, fertőző vírus a leggyakoribb.
A hepatitis A általában egy akut fertőző betegség, kivéve néhány súlyos fulmináns esetet. A természetes gyógyulás folyamata általában 3-6 hét. Mivel a betegség után tartós immunitás mutatható ki (körülbelül 5-7 év) a megfertőzött személy szervezetében, ezért felnőttkorban csökken a hepatitis A betegek száma. Azok, akik egyszer megfertőződtek, nagy valószínűséggel nem kapják el még egyszer, mert a fertőzést követően a HAV antitestek száma fokozatosan növekszik, ennek köszönhetően éveken keresztül pajzsként védi az immunrendszert.

Hepatitis A vírus okozta megbetegedés kezelési elvei a következők:
– kiemelkedően fontos a megfelelő pihenés,
– a megfelelő táplálkozás,
– és a mértékletes alkohol- és gyógyszerfogyasztás – főként a májkárosodást okozó gyógyszerek – elkerülése.

A betegség kezelése során az alábbiak figyelembe vétele javasolt:

1. Enyhe és közepes súlyosságú tüneteknél megfelelő körülmények közti otthoni kezelés is elegendő lehet, rendszeres kontroll-vizsgálat mellett, súlyosabb esetben kórházi kezelés indokolt.
2. Hepatitis tünetek aktív időszakában maradjon az ágyban, a napi testmozgást igyekezzen minimálisra szorítani. Étkezés után különösen javasolt hanyatt fekve pihenni, a séta vagy egyéb testmozgás tilos.
3. A diéta milyensége a beteg étvágyának és állapotának, a betegség stádiumának függvénye. Alapvetően igyekezzünk könnyen emészthető és egyben tápláló ételeket fogyasztani, amelyek elegendő mennyiségű kalóriát és fehérjét, valamint különböző vitaminokat (B-vitaminok, C-vitamin, stb.) tartalmaznak. A betegeknek kerülniük kell a magas zsírtartalmú és sült ételeket, mint például a kaviár, tojássárgája, máj, agyvelő, sütemény, fánk, sült kacsa, stb. Az alkoholfogyasztás, a megfázás és a bélgyulladás újabb májgyulladás okozói lehetnek.

Amennyiben távol szeretnénk tartani magunkat a hepatitis A vírustól, tartsuk be az alábbi hasznos jótanácsokat:

1. Figyelembe véve, hogy „a betegség szájon keresztül jut be” a szervezetbe, minden étkezés előtt és után mossunk kezet.
2. Alaposan mossuk meg a zöldségeket, gyümölcsöket.
3. Kerüljük a hideg ételek fogyasztását, helyette igyekezzünk minél több étel jól felmelegítve elfogyasztani.
4. A megmaradt ételt hűtőben tároljuk, amelyet a következő étkezés alkalmával újra melegítsünk fel.
5. Ügyeljünk az evőeszközök és a poharak tisztaságára,
6. Tengeri herkentyűket kizárólag frissen és megbízható helyről vásároljunk.
7. Alaposan főzzük, pároljuk ételeinket a biztonság érdekében. 1 percen belül, magas hőmérsékleten (100 °C) a hepatitisz A vírus inaktiválódik.
8. A megfertőződött személyt lehetőleg minél hamarabb kórházba kell vinni, majd ezt jelezni kell a helyi szakhatóság felé is, hogy végrehajtsák a megfelelő, hatékony intézkedéseket a fertőzés terjedésének megakadályozására (pl. a fertőző forrásának izolálása).
9. Időben pusztítjuk el a legyeket, csótányokat és más kártevőket, hogy elkerüljük a hepatitis A vírus terjedését.
10. Szedjünk máriatövist (Silybum marianum) tartalmazó készítményt, amely gyógynövény az európai népgyógyászatban is ismert és elismert, jelentős hatóanyaga a silymarin. Kivonata segíti a megfelelő májfunkció fenntartását, ezzel a szervezet számára toxikus anyagok eltávolítását. Hozzájárul a máj és az epe egészségének megőrzéséhez, a májszövet és a májsejtek regenerálódásához.

Felhasznált forrás:
http://napidoktor.hu/cikk/103.26035/Magyarorszagon-meghetszerezodott-a-hepatitis-A-fertozottek-szama

Támogassa egészségét a Dr. Chen Patika termékeivel!  Válogasson kényelmesen webáruházunk kínálatában!