Erős immunrendszer a HKO tanácsaival

A TCM, vagyis a Hagyományos Kínai Orvoslás felfogása szerint a megfázásból sok más betegség eredhet, akár az influenza is. Ennek oka nem más, minthogy a megfázás legyengíti a természetes védekező rendszerünket.

Immunrendszerünknek nap mint nap különböző baktériumok és vírusok támadásaival kell szembenéznie. A hidegebb, nyirkosabb időben, amikor kevés a napfény szervezetünk még nehezebben birkózik meg ezzel a feladattal. Bizonyos kórokozók a szervezettel érintkezve mutálódnak, s az eddig hatékony ellenszerek már nem alkalmasak a védekezés erősítésére, a megfelelő vakcina kifejlesztése pedig évekig is eltarthat.

A tudomány nehezen tud lépést tartani a kórokozókkal. Ha az immunrendszer egészségesen működik, akkor ellenanyagot termel a kórokozók elpusztítására, viszont ha különböző hatások miatt – túlzott fáradtság, hideg időjárás, stressz, egész napos zárt térben tartózkodás okozta oxigénhiány – legyengül szervezetünk, a kórokozók szinte szabad utat kapnak.

A Hagyományos Kínai Orvoslás a megelőzésre helyezi a hangsúlyt, ezért az influenza ellen is egészséges és hatékony módszert, a természetes gyógynövényeket ajánlja az immunrendszer megerősítésére, kiegészítve a helyes életmóddal és táplálkozási tanácsokkal. Amennyiben fokozottabban ki vagyunk téve a fertőzés veszélyének (pl. sok emberrel történő napi érintkezés, idős, legyengült szervezet), vagy háziorvosunk javasolja, érdemes influenza elleni védőoltást is kérnünk.

Erősítsd immunrendszered!

Az Echinacea, a Ginseng, az Astragalus (Csűdfű) gyökér, a Cordyceps Sinensis (Kínai Hernyógomba), Rózsagyökér, a Ganoderma Lucidum (Pecsétviaszgomba), méhpempő, valamint méhészeti termékek és a C-vitamin erősítik az immunrendszert, amelyen keresztül serkentik az interferon termelést, amely a vírusok szaporodását gátló fehérje. Ezt a fehérjét szervezetünk különböző védekező sejtjei termelik.

A szakemberek szerint – egy normál életmódot folytató ember esetén – napi 500-1000 mg C-vitamin bevitelével, valamint a fent említett gyógynövények, vagy azok kombinációinak fogyasztásával jelentősen csökkenthető a megbetegedés kockázata.

Az influenzás fertőzésekkel szembeni ellenállóképességet emelhetjük, ha Astragalus gyökeret főzünk gyömbértartalmú teával.

Hasznos recept lehet a légutak védelmére, ha 15 gramm újhagymát, 30 gramm jégcsap retket, 4 szem aszalt jujuba gyümölcsöt főzünk egy liter gyömbér teával 15 – 20 percig, majd langyosan elfogyasztjuk.

Köhögés esetén 10 db ginkgo magot és egy felaprított körtét 3 dl vízben főzzünk meg, és végül adjunk hozzá két evőkanál mézet. A kellemes ízű kompótot gyermekek és idősebbek is szívesen fogyasztják.

Idősek, várandós nők és gyermekek esetében a napi bevitt C-vitamin mennyiséget emeljük meg. Fogyasszunk gyakran erős paprikát, jujubát, sütőtököt, paradicsomot, lila hagymát, galagonyát és egyéb piros színű zöldséget, gyümölcsöt. Édes, hideg üdítőitalok helyett fogyasszunk inkább mindennap meleg teát.

A borongós, esős hónapokban ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű D-vitamin bevitelről sem, hiszen ezzel is támogathatjuk immunrendszerünk megfelelő működését.

Gyógyító izzadás

Ha úgy érezzük, megfáztunk, minél előbb igyunk egy nagy bögre meleg, mézes gyömbér teát zöldteával, vagy echinaceával. A Hagyományos Kínai Orvoslás szerint az izzadás erősíti a tüdő védekezését, ezáltal segít a gyógyulásban.

Jó emésztés a védekezőképesség támogatásáért

Az emésztés révén távoznak szervezetünkből azok az anyagok, amelyekre szervezetünknek már nincs, vagy soha nem is volt szüksége, éppen ezért kiemelten fontos, hogy testünk emésztőrendszere optimálisan működjön. A szervrendszerben található szervek támogatása egyesével is nagyon fontos, hiszen egy lánc is csak olyan erős, mint a benne található leggyengébb láncszem.

A gyermekek, a legyengült szervezetű, illetve idősebb emberek figyeljenek oda emésztőrendszerük megfelelő működésére. Kerüljék a nyers, hideg, a zsíros és olajban sült ételeket, helyettük érdemes több meleg, illetve folyékony ételt fogyasztani. Ajánlott a marhahús, a csirkeleves, rizskása stb. Reggelente ébredés után éhgyomorra 2-3 dl langyos mézes víz elfogyasztásával kezdjük a napot, így segítve a belek normális működését.

Dr. Chen Zhen
A hagyományos kínai orvoslás professzora

A Dr. Chen Patika számos vitaminkészítményt ajánl az immunrendszer egészséges működésének fenntartására. Válogasson kényelmesen termékeink közül webáruházunk kínálatában!