Alternatív terápiák a Hagyományos Kínai Orvoslásban

A Hagyományos Kínai Orvoslás (HKO) az emberi testet a természet szerves részének, a gyógyítást pedig olyan természetes folyamatnak tekinti, amelyet helyes táplálkozás és életmód révén segíthetünk elő. A diagnosztika a beteg leleteinek figyelembevétele mellett a pulzus, a nyelv, a testalkat és a tünetek megvizsgálásával és értelmezésével történik. A szakképzett és tapasztalt orvos számára a betegség külső jegyei – foltok megjelenése a bőrön, a szem elszíneződése, alaki torzulások – és a beteg viselkedése már önmagában is fontos információt jelentenek, amit kikérdezéssel és vizsgálatokkal pontosít. A diagnózis felállítása után pedig elrendeli a megfelelő terápiát.

Akupunktúra

Az akupunktúra kiemelt helyet foglal el a kínai orvoslásban, széles körben használják a klinikai gyakorlatban. A modern orvostudomány gyógyszeres és műtéti kezeléseivel összehasonlítva előnyének számít, hogy egyszerű, hatásos, biztonságos, és nincsenek mellékhatásai.

A HKO szerint létezik a testben egy felszíni keringési rendszer, amely hosszanti csatornákból, úgynevezett meridiánokból áll. Helyenként mélyen behatol a testbe, összeköttetést teremtve a belső szervek között. Ezeken a csatornákon energia áramlik, amelyet a kínaiak qi-nek (ejtsd: csí) neveznek. Ahol akadálytalanul halad, ott egészség van, ahol viszont áramlása megakad, stagnál vagy erőtlen, ott betegség lép fel. Az akupunktúrás kezelés célja ennek az áramlatnak a helyreállítása.

Az akupunktúra során vékony tűket szúrnak a test bizonyos pontjaiba annak érdekében, hogy helyreállítsák a szervezet működésének harmóniáját. Széles körben alkalmazzák mindenfajta fájdalommal kísért rendellenesség esetén, valamint gyulladások, keringési zavarok kezelésére.

Gua sha módszer

Ez a kaparó módszer a kínai orvoslás meridiánhálózatról és akupunktúrás pontokról szóló elméletén alapul. Speciális kaparó eszközzel és technikával végzett, a kötőszövet bizonyos rétegéig lehatoló, a bőrfelszínen folytatott, ismételt, erős kaparó mozdulat, amelynek hatására az adott területen vöröses elszíneződés vagy sötétvörös, bevérzéses foltok alakulnak ki. A módszer együtt alkalmazható az akupunktúrával és a köpölyözéssel, erősítve a vérélénkítő, pangást megszüntető, méregtelenítő hatást.

Gyógynövény-terápia

A HKO gyógynövényes receptjei teljes mértékben a természetben fellelhető növényi, ásványi és ritkán állati eredetű alapanyagokból állnak. A készítmények főzetek (levesek), tinktúrák, kisebb-nagyobb golyócskák, krémek formájában készíthetők és érhetők el.

A HKO által használt gyógyszerek hatásmechanizmusa a kínai orvoslás alapelvein nyugszik, tehát a kínai gyógynövények kritériuma nem az, hogy Kínában teremnek, kínai gyógynövénnyé a felhasználásuk módja, filozófiája révén válnak. Minden gyógykészítmény tartalmaz egy ún. Uralkodót, legfontosabb összetevőt, ezen kívül Minisztereket, Segédeket, Követeket, amelyek feladata sokrétű (egymás hatásának erősítése, kiküszöbölése vagy megváltoztatása stb.).

A farmakológia szélesebb értelmezésben kiterjed a táplálkozástudományra is.

Köpölyözés

A köpölyözés a reflexzónák erős ingerlésével fejti ki hatását. Alkoholos vattát tekernek egy pálcára, meggyújtják, bedugják a szájával lefelé fordított köpölyöző csészébe: a lánggal elhasználják az oxigént, majd a csészét a bőrre helyezik, amelyet a vákuum felszív, s szívó hatásával vérbőséget okoz az adott területen. Ennek következtében az izmok ellazulnak, javul a terület vérellátása, a qi áramlása a meridiánokban, fokozódik a belső szervek anyagcseréje, aminek eredményeképpen a duzzanat lelohad, a fájdalom csökken, a szervezet megszabadul a méreganyagoktól, működése helyreáll.

Moxaterápia

Meghatározott akupunktúrás pontok fölött gyógynövényt égetnek, hővel stimulálják az adott pontot és a hozzá tartozó meridiánt, valamint a gyógynövény hatóanyaga is gyógyító hatású. Ennek egy változata a gyógynövényes moxagőzölés, amely során egy gép a gondosan megválasztott gyógynövény párlatát gőz formájában juttatja a megfelelő akupunktúrás pont fölé.

Mozgásterápia: csikung

A gyógyító csikung a HKO egyik ága, amely serkenti a qi keringését a szervezetben, és helyreállítja annak harmóniáját, megszüntetve a blokkokat, amelyek esetleg az áramlás útjában állnak.

Tradicionális gyógymasszázs

tuina nevű kínai masszázs ugyanúgy a meridiánok manipulálásán keresztül fejti ki hatását, mint az akupunktúra, ez utóbbival ellentétben azonban olyan helyeken is alkalmazható, amelyeket tűvel nem lehet kezelni, vagy olyan emberek esetében is, akik irtóznak a tűszúrástól. Elméleti alapját a kínai orvoslás yin-yang elmélete, az öt elem tana, a zang és fu szervek, csatornák és hálózatok, tápláló és védő qi és vér elmélete képezik. A kínai masszázs tulajdonképpen egy masszázsfogásokkal és kimozgatásokkal egybekötött akupresszúrás kezelés. Eredményesen alkalmazható mozgásszervi betegségek esetében, krónikus fáradtság és álmatlanság enyhítésére, de legalább ilyen fontos szerepe van a betegségek megelőzésében is.

Váczy Balázs

kínai orvos

Forrás: Dr. Chen Patika magazin 2017/18. ősz-tél

A Dr. Chen Patika termékei összeállításánál törekszik arra, hogy minél kevesebb mesterséges anyagot használjon fel. Nézzen körül webáruházunkban, böngésszen több mint 200 termékünk között!