Mindennap figyeljen egészségére

Sok családban már advent első vasárnapján megkezdődik a készülődés, hiszen alig néhány hét van hátra karácsonyig. A karácsony manapság nem csak a szeretet ünnepét jelenti, hanem óriási stresszt és kapkodást is – legalábbis a hölgyek számára.

Az ünnepi készülődés meghitt, szeretetteljes perceiben vagy egy túlzsúfolt üzletben toporogva hajlamosak vagyunk megfeledkezni az egészségünk védelméről. Ilyenkor sokkal gyorsabban telnek a napok, nincs időnk semmire, nincs időnk odafigyelni a megfelelő táplálkozásra, a testi-lelki egészségünkre.

 Sokszor azon csodálkozunk, ha karácsonykor már nem is tudjuk igazán élvezni a pihenést, a családdal töltött időt, hiszen agyonhajszolva „esünk be” a fa alá. Persze minden évben megfogadjuk, hogy ez az év vége más lesz.

Jó hír az, hogy ezen elképzelésünket még megvalósíthatjuk; még van időnk „behúzni a kéziféket”, átgondoltan, higgadtan cselekedni. Akár számításba venni a teendőinket, majd rangsorolni, hogy mi az, ami igazán fontos, miben tudnánk segítséget kérni, esetleg mi az, amit jövőre is elég realizálni.

Ne feledkezzünk meg arról a tényről, hogy a szeretet ünnepe nem az ajándékok milyenségén múlik és nem azon, hogy hányféle étel, sütemény kerül az asztalra. Próbáljunk a lelkiségre összpontosítani, ne az ajándékok nagysága, értéke, mennyisége mutassa meg szeretetünk mértékét, hanem a szívből jövő odafigyelés, a meghitt beszélgetések.

Ilyenkor felborulhat az egyensúly

A Hagyományos Kínai Orvoslás (TCM) elmélete szerint a mai életforma túlzottan „jang” pólusú: túl aktív, túl sok a cselekvés, a tevékenység, a stimuláció, túl sok inger ér bennünket, vizuális, érzéki információk, érzelmek szintjén egyaránt. Táplálkozásunk is egyre inkább jang irányba mozdult el (túl sok hús, cukor, alkohol, kávé, stb.). A jang életforma felerősödhet a Karácsonyt megelőző időszakban.

Az emberi szervezet egyensúlya akkor állhat be, ha egyforma mértékben szerepel benne a jin és a jang.

A jin pólust kell tehát erősítenünk:

  • többet pihenni (tudatosan beiktatni a pihenőidőt is a napunkba);
  • hamarabb lefeküdni (pl. elalvás előtt meditálni egy rövidet vagy egyszerűen csak átgondolni a napunkat);
  • tudatosan kizárni a fölösleges ingereket (pl. tv, erőszakos műsorok, folyamatos hangos zene hallgatása stb.);
  • tudatosan lelassulni és elegendő időt hagyni minden tevékenységre (különösen az evésre!);
  • felhagyni az esetleges maximalizmussal és elhagyni a felesleges, időrabló tevékenységeket;
  • erősíteni a jint a táplálkozás révén is: gumós és gyökeres zöldségek, tengeri alga, gomba, finoman fűszerezett levesek, ginseng, datolya, méz, gyógyteák fogyasztása;
  • időt szakítani a természetben való időtöltésre;
  • relaxációs, stresszoldó módszereket használni rendszeresen.

A szeretet, a harmónia családi körben, egészségben a legnagyobb érték. Őrizzük ezt a kincset, ennél nagyobb ajándékot úgysem kaphatunk, adhatunk.

Örömteli készülődést kívánunk!

Dr. Chen Patika csapata

Forrás: http://www.harmonet.hu/szepseg-wellness/62081-a-7-legerosebb-stresszoldo-modszer.htmlharmo=162793