Dr. Csupor Dezső a Szegedi Tudományegyetem docense, a gyógynövények szakavatott ismerője, 2018-ban elnyerte a Magyar Kémikusok Egyesületének nívódíját. Kutatóként nap mint nap szembesül azzal, hogy a gyógynövények hatóanyagainak feltérképezése olyan, mintha egy rejtély nyomába eredne. Megosztotta velünk pályája egy fontos felfedezését és a kutatómunkához szükséges hozzáállást is.

Honnan ered Önben a gyógynövények szeretete?

Habár mint minden gyereknek, nekem is részem volt örömteli természetélményekben a korai éveimben, mégsem ezek hatására fordultam a gyógynövények felé – inkább az ragadott magával, hogy ezek a növények olyan különleges hatóanyagokat tartalmaznak, amelyek mindegyikét még szintetikusan sem tudjuk előállítani. S ami még csodálatosabb, hogy ezek a hatóanyagok sok esetben nem is külön-külön fejtik ki hatásukat, hanem abban a bizonyos kombinációban érhető el a legoptimálisabb eredmény, amelyben az adott gyógynövény tartalmazza őket.

Eredetileg is gyógyszerésznek készült?

Édesapám gyógyszerész, édesanyám orvos, így előttem állt az egészségügyi pálya modellje. Már középiskolásként tisztában voltam azzal, hogy nem szeretnék embereket vizsgálni, ezért nem az orvosi pálya lesz az utam. A gyógyszerészet világa nagyon izgalmasnak tűnt. Az egyik középiskolai tanárom felvetette, miért nem megyek inkább az orvosi karra, miért „csak” gyógyszerésznek készülök, hiszen a tanulmányi eredményeim alapján az előbbire is jelentkezhetnék. Erre én azt gondoltam: csak azért is megmutatom, hogy a gyógyszerészetben is lehet nagyot alkotni!

Az a hozzáállás, miszerint a gyógyszerészet kevesebbet ér az orvoslásnál, sokáig jellemző volt, de szerencsére ez változóban van. A klinikai gyógyszerészet elterjedésével a gyógyszerészek szerepe a klinikai munkában a korábbinál hangsúlyosabbá vált: manapság már a gyógyszerészeknek van döntő szavuk a kórházi betegek gyógyszerelésében, és teljes jogú tagjai a gyógyító teameknek. Elfogadottá vált a megközelítés, miszerint van, amihez a gyógyszerész ért jobban, és van, amihez az orvos.

Fontos volt a hivatásában a szülői minta?

Nem annyira a pályám alakulásában volt meghatározó, inkább az emberi hozzáállásomban mutatkozik meg az, amit a szüleimnél láttam. Példaként áll előttem a kötelességtudatuk – hogy amibe belefogok, azt végigviszem. Soha nem azt nézték, milyen akadályok állnak előttük, hanem azt, hogyan valósíthatnák meg, amit szeretnének. A megoldásközpontú szemléletet képviselték a problémaközpontú helyett, és ez nekem is hasznomra vált a pályám során. Gyógyszerész kutatóként emellett az is fontos, hogy el tudjam viselni a kudarcokat. A munkám során nemegyszer előfordul, hogy hiába viszek végig kitartóan egy munkafolyamatot akár hónapokon, éveken át, nem azt kapom, amit vártam. Míg egy gyógyszertárban dolgozó gyógyszerész joggal számíthat arra, hogy ha bizonyos összetevőket vegyít, akkor abból a várt eredmény jön ki, addig egy kutató munkájára nem jellemző ez a kiszámíthatóság.

Mondana erre egy példát?

Amikor hatóanyagot szintetizálok egy gyógynövényből, előfordul, hogy mire végigviszem az eljárás lépéseit, elbomlik a hatóanyag. Ahhoz, hogy megkapjam, módosítanom kell a folyamaton. Ekkor adódik a kérdés: de mit módosítsak? Szívósságot, szakmai tudást, sőt, kreatív gondolkodást is igényel a kísérletezés.

Például a sisakvirágfajok fájdalomcsillapítóként ismertek a Hagyományos Kínai Orvoslásban. Szerettem volna kinyerni a növényből a hatóanyagot, ám a kísérletezés során rájöttem, hogy nem maga a növényben eredetileg megtalálható hatóanyag a fájdalomenyhítő hatású, hanem a hagyományos kínai feldolgozási mód során képződő vegyületek. A sisakvirág ugyanis erősen mérgező, halált is okozhat, de főzés hatására a mérgező anyagok elbomlanak benne – és éppen ennek során keletkeznek a növényben azok a módosulatok, amelyeknek a fájdalomcsillapító hatás köszönhető! Talán az egykori kínai orvosok nem is voltak tisztában azzal, hogy a főzéssel nemcsak a mérgező komponensektől tisztítják meg a növényt, de a fájdalomcsillapító hatást is előállítják.

Ösztöndíjjal külföldön is kutatott. Ez mivel gazdagította a pályáját?

A Grazi Egyetemre nyertem el egy ösztöndíjat, és az imént említett sisakvirág-kutatást végeztem. Ez az időszak nem annyira szakmai módszerekben adott sokat, inkább a személyiségemre volt fejlesztő hatással. Mivel rajtam kívül más nem foglalkozott ezzel a témával az egyetemen, és a témavezetőm is távol volt, mindent önállóan kellett megoldanom. Végül sok nehézség árán, de itt értem el az áttörést a sisakvirág fájdalomcsillapító hatásának megértésében.

Rengeteg publikáció és díj fűződik a nevéhez. Ezek közül melyikre a legbüszkébb?

Nem a díjakra vagyok büszke, inkább arra, hogy aktív részt vállalok a tudományos ismeretterjesztésben. Véleményem szerint egy kutatónak kötelessége ily módon visszaadni a közösségnek, amely a munkáját finanszírozza. Társszerkesztőként részt vettem a Medicina Kiadó által megjelentetett Gyógynövénytár megalkotásában, amelyet sok olvasó forgat haszonnal, és már utánnyomást is megért. Rég ideje volt már egy hasonló mű megjelenésének, mert a könyvesboltokban kapható, gyógynövényekről szóló munkák nagy részét a múlt század első felében írták, azóta pedig jelentősen bővültek az ismereteink e téren is. Gondoljunk bele: senki nem szeretné, ha mondjuk az 1940-es években írt orvosi könyvek alapján kezelnék!

Vannak szakmai tervei a jövőre?

Részben azért is publikálok sokat tudományos folyóiratokban, mert szeretek írni. Ehhez kapcsolódóan vannak céljaim: szeretnék többet foglalkozni tudományos újságírással, illetve van több, gyógynövényekkel kapcsolatos, befejezetlen könyvem, amelyeket szeretnék eljuttatni a kiadásig. Emellett szívesen fordítanék idegen nyelvről szakkönyveket. Remélem, a jövőben tudok időt szánni ezekre a tervekre is.

(forrás: Dr. Chen Patika magazin 2019/2020, ősz-tél)